Matomo (Piwik) webanalitika

botond küldte be 2019. 08. 17., szo – 12:28 időpontban

A Matomo (korábbi nevén Piwik), egy nyílt forráskódú és ingyenes web analitikai szoftver, amit egy nemzetközi fejlesztőkből álló csapat hozott létre. A rendszer PHP/MySQL alapú webszervereken futtatva nyomon követi a szerveren lévő egy vagy több weboldal látogatói forgalmát, amikről elemzéseket készít és megjeleníti azokat különféle lekérdezésekben, csoportosításokban. 2018 júniusától a Matomo-t több mint 1 455 000 webhely használja, vagyis az összes ismert forgalmi elemző eszközzel rendelkező weboldal 1,3%-a, valamint 54 nyelvre került lefordításra. A szoftver frissítései rendszeres ütemezéssel jelennek meg.

 

 

Története

A Piwik 2007 végén került kiadásra a phpMyVisites helyett, teljes API támogatással, tisztább felhasználói felülettel, modern grafikonokkal, jobb architektúrával és jobb teljesítménygel.

2008. november 21-én a SourceForge.net bejelentette, hogy a Piwik elérhető a fejlesztők számára üzemeltetett alkalmazásként.

Piwik lett a SourceForge 2009. júliusi hónapjának projektje.

2009 augusztusában a Piwik-et a nyílt forráskódú vállalkozások legjobbjai közé sorolták az InfoWorld 2009-es Bossie (Best of open source enterprise software) díjazásán.

2012 decemberében a Piwik közösségi finanszírozásba kezdett a kért új szolgáltatások megvalósításához.

2013 szeptemberében Matthieu Aubry és Maciej Zawadziński, a Clearcode vezérigazgatója megalapították a Piwik PRO-t, ami támogatást és szolgáltatásokat nyújtott a nyílt forráskódú Piwik számára. A Clearcode 2016 júniusában kivásárolta Matthieu Aubry-t, hogy a Piwik PRO egyetlen tulajdonosává váljon.

2018 januárjában a Piwik hivatalos neve Matomo lett.

 

Főbb jellemzői

  • A/B tesztek kezelése
  • Szűrők alkalmazása
  • Hőtérképek
  • Követői és elemzői API
  • Célok kezelése
  • Facebook Ads, Yahoo! Search Marketing
  • Google AdWords integrálás
  • Bing Ads: Fizetett kereső marketing kampányok kezelése
  • CPC (Cost Per Click) adatok mérése
  • Tag Manager
  • Letölthető bővítmények kezelése
  • Geo lokáció
  • Bot tracker
  • Követőkód testreszabhatósága
  • Valósidejű látogatások megjelenítése
  • Elemzések SMS-ben küldése
  • Jegyzetek kapcsolása a grafikonok dátumaihoz
  • Egyedi látogatói profilok kezelése
  • Teljes GDPR kompatibilitás
  • CMS rendszerek és webáruházak széles körébe integrálható
  • Teljes E-commerce forgalom követése

És még sok egyéb...

 

Képek

Matomo (Piwik) - Vezérlőpult

Matomo (Piwik) - Bővítmények